Manna ott aludt egész éjjel a lábamnál.
Éjjel megint össze-vissza álmodtam minden marhaságot. A
történetből csak annyira emlékszem, hogy a buszvezetőtől megkérdeztem, hogy a
Clark Ádám térnél megáll-e. Azt mondta, hogy ott nincs megállója a járatnak, de
a kedvemért megáll és már fékezett is. Erre én hátra kiabáltam, hogy „Möci, itt
leszállunk.”
Lefele menet Manna szorosan követett, mert tudta, hogy most
kiengedem.
Áront kérdeztem, hogy ha a tegnapi reggelit megismétlem, az
megfelel-e. Mi az, hogy megfelel? Kitűnő," - volt a válasz.
A reggeli annyiban módosult, hogy a sült virsli mellé nem
csak bundás kenyereket, hanem még párolt lila káposztát is tálaltam.
Befejeztem a bélyegek kiteregetését és Áron elől elbújva
adtam be magamnak a második injekciót.
A délelőtt kötetlen lazulással telt. Szikrázó napsütésben
megtöltöttem négy cserepet amibe csípős paprika magot ültettem.
Átmentem Gabikáékhoz, körüljártam, hogy áll az angol
tanulásával. Megkínáltak sült hurkával, Áronnak meg küldtek süteményeket.
A lepréselt bélyegek szortírozását abba kellett hagynom,
mert ránéztem az órámra és láttam, hogy ½ órán belül indulnunk kell haza.
Délután nagy kapkodással kellett indulnunk, hogy Áron időben
érjen Krisztához a mai angol órára. Útközben még arra is maradt időnk, hogy vegyünk
két cserép virágot a nőnapra Emőke lányomnak és Krisztának, aki az angol órát
tanítja.
Az Invitelt felhívtam, hogy megtudjam, most mitől nincs
Internet. A technikai hotline-ossal közösen megállapítottuk, hogy a Fonera wifi
router a bűnös a dologban. Most vehetek egy új TP-Link wifi routert. Csupa öröm
az élet.
Amikor Áron hazajött, röviden beszámolt a frissen
tanultakról, de a lefekvés megint nehezen ment, az általam betervezett fürdést
pedig teljesen elszabotálta.
Laci felhívott, hogy mit szólnék egy holnap délelőtti
Rudas-hoz hármasban Tamással. Egyetértőleg írtam is Tamásnak egy SMS-t, hogy
akkor holnap 11 és ½ 12 között Rudas.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése